Falsík alatti alaptest beépítése és bevésése

Az alaptest alatt sokan mást és mást értenek. Leggyakrabban a falba süllyesztett zuhany- vagy kádcsaptelep alaptestéről, a falból kiálló mosdócsaptelep alaptestéről vagy a beépíthető WC-tartályról van szó. Ez utóbbi egy fém szerelőkeret öblítőtartállyal. A menet hasonló, a különbség a méretekben és abban van, mekkora részt kell kibontani a falból.

Csaptelepnél elég egy nyílás az alaptestnek és horony a hideg- és melegvíz-bekötésnek. WC-tartálynál tégla- vagy betonfalban gyakran nagyobb felületet kell megbontani, vagy a keretet a fal elé állítják, és gipszkartonnal burkolják. Gipszkarton válaszfalban semmit nem kell vésni, az alaptestet a fémvázra vagy egy szerelőlapra csavarozzák.

Ha a WC nyomólapja világít vagy elektronikus vezérlésű, az áram odavezetése villanyszerelő feladata, nem a vízszerelőé.

A helyzet kijelölése

Először a gyártó szerelési útmutatója alapján kijelölik az alaptest tengelyét, magasságát és a bekötések helyét. A zuhanycsaptelepet általában nagyjából 100 és 120 cm közötti magasságba teszik a padlótól, attól függően, milyen magasak a háztartás tagjai, és lesz-e fejzuhany is. A WC-tartálynál a csésze és a nyomólap magasságát az útmutató szerint állítják be, a kereten ehhez jelölések vannak. Egy jó szakember közben a burkolat kiosztására is gondol, hogy a kezelőszerv ne essen szerencsétlenül fugára vagy csempeszélre.

A nyílás és a horonyok kivésése

A horonyokat elszívós falhoronymaróval, az alaptest helyét koronafúróval vagy vésőkalapáccsal készítik. A mélységet az alaptest határozza meg, a gyakorlatban ez nagyjából 7 és 12 cm között szokott lenni. A horonyokat függőlegesen vagy vízszintesen vezetik, nem ferdén, hogy később is ki lehessen találni, merre fut a cső a falban.

Beállítás a megfelelő mélységre

Ez a legfontosabb lépés. A legtöbb alaptest műanyag védőburkolatán jelölés mutatja a legkisebb és legnagyobb beépítési mélységet. Ezek a kész falfelületre vonatkoznak, vagyis a ragasztóval és a csempével együtt. Az alaptestet ezért a leendő burkolathoz igazítják, nem a csupasz falazathoz. Vízszintben és függőben kell állnia, különben a rozetta vagy a nyomólap ferde lesz.

Rögzítés és bekötés

Az alaptestet csavarokkal vagy tartókkal mechanikusan rögzítik a falhoz, majd habarccsal vagy gipszes anyaggal kitöltik körülötte a helyet. A szerelőhab önmagában nem elég, mert a kar mozgatásától és a nyomáslökésektől az alaptest idővel meglazulhat. Ezután rákötik a vezetékeket, amelyek a lakásban lévő rendszertől függően ötrétegű (alumínium-műanyag), PPR vagy rézcsövek.

Nyomáspróba és vízszigetelés

Mielőtt a falat bezárják, nyomáspróbát végeznek a csőgyártó előírásai szerint. Csak ha a kötések tartanak, akkor javítják ki a falat. A zuhany körüli nedves zónában ezután kenhető vízszigetelés jön, a kivezetések körül külön mandzsettákkal, hogy a víz ne folyjon be a burkolat mögé.

A munka nehézségét és így az árát is főleg az a fal befolyásolja, amelybe az alaptest kerül.

• pórusbeton és gipszkarton: ezek a legegyszerűbbek, könnyen és gyorsan vághatók,
• tégla: gyakori, de üreges falazóelemeknél a nyílást gondosan ki kell tölteni, hogy az alaptest tartson,
• beton és vasbeton panel: ezek a legkeményebbek, a vésés lassú, zajos és poros, és gyakran betonacélba ütközik a szerszám,
• régi vegyes fal (tégla betonnal, többszöri javítás): meglepetéseket hoz, és az alaptest nehezebben rögzíthető benne.

Hosszabb lesz a munka akkor is, ha messze van a vízvezeték, ha a csövet másik helyiségen át kell vezetni, ha előbb a régi vezetéket kell kicserélni, vagy ha összetettebb, több kimenetű csaptelepről van szó. Sokat segít viszont, ha a fürdőszoba csupasz falig ki van bontva, és már kiválasztottad a konkrét csaptelepet és a csempét is.

Panelházakban a fürdőszoba körüli falak gyakran teherhordók. Teherhordó falba nem szabad akárhogyan vésni, főleg a vízszintes horonyok és a nagyobb nyílások gyengíthetik a szerkezetet. Érdemes a közös képviselőnél megkérdezni, megvannak-e a ház tervei, amelyekből kiderül, mely falak teherhordók. Ha a teherhordó falba nagyobb beavatkozás kell, azt statikusnak kell megítélnie.

Gyakori és jól bevált megoldás egy gipszkarton szerelőfal (előtétfal) építése, amelybe az alaptest a teherhordó fal vésése nélkül beépíthető. Ez helyet ad a csöveknek és a WC-tartálynak is, cserébe a fürdőszoba néhány centivel kisebb lesz.

• rossz beépítési mélység: ha túl mélyen van, a hosszabbító toldat sem biztos, hogy elég, ha túl sekélyen, a rozetta elálló lesz a csempétől,
• az alaptest nincs vízszintben: a kar vagy a nyomólap ferdén áll, és ezt bontás nélkül már nem lehet kijavítani,
• elmaradt nyomáspróba: a szivárgó kötés nedves foltként jelenik meg a falon vagy a szomszédnál,
• rögzítés csak habbal: az alaptest idővel elmozdul, és megsérti a tömítést vagy a burkolatot,
• kimaradt vízszigetelés a kivezetések körül: a víz befolyik a csempe mögé, és a fal átnedvesedik,
• kidobott szerelési útmutató: szervizkor vagy betétcserénél nehéz megtalálni a pótalkatrészt.

A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy a megrendelő csak az alaptest beépítése után választ csempét. Ha a választott csempe a ragasztóval együtt vastagabb vagy vékonyabb, mint amivel számoltak, az alaptest nem fog stimmelni. Ezért jobb, ha a burkolat már előre megvan.

Mielőtt a falat bezárják és a burkoló nekiáll, nézd át a szakemberrel ezeket a pontokat:

• az alaptest szilárdan áll, és megnyomva sem mozdul,
• vízszintben és függőben van, a tengelye egyezik a jelöléssel,
• a mélység a tervezett burkolathoz képest megfelel a védőburkolaton lévő jelöléseknek,
• a hideg és a meleg víz a megfelelő oldalra van bekötve,
• a nyomáspróba megtörtént, és a kötések szárazak,
• az alaptest védőburkolata a helyén maradt, hogy ne kerüljön bele habarcs,
• a nedves zónában a kivezetések körül ott vannak a vízszigetelő mandzsetták,
• befalazás előtt lefényképezted a falat a csövek nyomvonalával,
• a szerelési útmutatót és az alaptest papírjait eltetted a későbbi szervizhez.