Zuhanyfolyóka beépítése és bebetonozása

A pontos menet folyókánként eltér, ezért a vízszerelő mindig a gyártó szerelési útmutatójából indul ki. Az elv viszont hasonló:

1. Ellenőrzi a lefolyócsövet: átjárható és tiszta-e, és a helyzete, lejtése lehetővé teszi-e a bekötést.
2. Megtisztítja és kiegyenlíti az alapot. Ennek szilárdnak kell lennie, repedések és üregek nélkül.
3. A falak mentén peremszigetelő szalagot helyez el, hogy az aljzatbeton ne feszüljön neki a falnak.
4. A folyókát állítható lábakra vagy tartókra állítja. A magasságot úgy állítja be, hogy a felső él később egy síkba kerüljön a burkolattal, és vízmértékkel hosszában és keresztben is ellenőrzi a vízszintet.
5. A folyóka kifolyóját rákötik a csatornára, általában műanyag HT csővel. A csatlakozásnak tömítettnek, de kissé rugalmasnak kell lennie.
6. Vizet öntenek a folyókába, és figyelik, hogy egyenletesen lefolyik-e, és nem csöpög-e a csatlakozás.
7. A folyókát leragasztják, hogy ne kerüljön bele beton, majd fokozatosan körbebetonozzák. A keveréket egyenletesen terítik el, hogy ne mozdítsa el a folyókát.
8. Az aljzatbetont a folyóka felé lejtésre húzzák le, majd hagyják kiszáradni.

Miért kell ennyit ellenőrizni még a betonozás előtt? Mert ami az aljzatbeton alá kerül, azt később csak bontással lehet javítani. Néhány perc vízmértékkel és egy vödör vízzel rengeteg bosszúságtól kímél meg.

A folyókák műanyagból vagy rozsdamentes acélból készülnek. A műanyag test könnyű, és egy átlagos otthoni zuhanyzóhoz teljesen elegendő. A rozsdamentes folyókák strapabíróbbak, ott választják őket, ahol sokat használják a zuhanyt, vagy ahol masszívabb megoldás kell.

Az anyagnál fontosabb a kifolyó iránya és a beépítési magasság:

• oldalsó (vízszintes) kifolyó: oldalra vezet, és a padlóban futó csőre csatlakozik. Ez a leggyakoribb, de elég vastag padlórétegrend kell hozzá,
• függőleges kifolyó: egyenesen lefelé megy, például a fürdő alatti födémbe vagy egy előre kialakított csőbe. Akkor jön jól, ha a padlóban nincs hely a vízszintes vezetésnek,
• alacsony folyókák: kisebb beépítési magasságuk miatt felújításnál segítenek, amikor a padlót nem lehet sokkal megemelni.

A folyókát leggyakrabban a fal mentén helyezik el. Így a padló csak egy irányba lejt, a burkoló egyszerűbben vágja a lapokat, és a víz egyenletesen folyik el. A jó minőségű padlóösszefolyók bűzelzáróval készülnek, és megfelelnek az MSZ EN 1253 szabványnak. Ezt érdemes a műszaki adatlapon ellenőrizni.

Új építésnél egyszerűbb a beépítés. Az aljzatbeton magasságát előre meg lehet tervezni, a lefolyót pontosan oda vezetik, ahová kell, a lejtést pedig már a betonozáskor kialakítják. Felújításnál viszont gyakran kiderül, hogy a régi padló túl alacsony, vagy a lefolyó máshol van, mint ahol lennie kellene. Ilyenkor hornyot marnak, áthelyezik a csövet, vagy megemelik az egész padlót.

A munka nehézségét és így a terjedelmét főleg ezek növelik:

• kis padlómagasság, amihez alacsony folyókát kell keresni vagy marni kell,
• a lefolyócső áthelyezése vagy meghosszabbítása,
• egyenetlen vagy repedezett alap, amit előbb javítani kell,
• padlófűtés, amelyet össze kell hangolni a folyóka helyével és az aljzatbeton vastagságával,
• nehéz megközelítés, például emeleti lakás lift nélkül.

A bebetonozástól a zuhanyzó még nem lesz vízzáró. A cementes aljzatbeton átengedi a vizet, ezért a kész és kiszáradt alapra rugalmas, kenhető vízszigetelést hordanak fel, általában két rétegben. Az első rétegbe kerülnek a tömítőszalagok: a sarkokba, a fal és a padló találkozásához és a folyóka köré. Sok folyókán gyárilag van egy tömítőgallér, amelyet közvetlenül a szigetelőanyagba ágyaznak.

A legkényesebb pontok a folyóka és a szigetelés csatlakozása, valamint a sarok, ahol a folyóka a falhoz ér. Az ottani szivárgás gyakran csak hónapok múlva jelentkezik, például nedves folttal a szomszéd szoba falán vagy az alsó szomszéd mennyezetén.

Amikor a szigetelés a gyártó előírása szerint megszáradt, a zuhanyzót elárasztják vízzel, és így hagyják állni. Burkolni csak akkor szabad, ha biztos, hogy a víz sehol nem szivárog el. Az aljzatbetonnál az időre is figyelj: a cementes aljzat általában néhány nap alatt lesz járható, és ennél tovább tart, mire szigetelni és ragasztani lehet rá. A pontos időket a keverék gyártója adja meg. Száradás közben érdemes védeni a huzattól és a közvetlen napsütéstől.

• rossz lejtés: általában nagyjából 1,5 és 2% közötti lejtést készítenek a folyóka felé. Kisebb lejtésnél a sarkokban áll a víz, egyenetlennél kifolyik a zuhanyzóból,
• elmozdult folyóka: ha nincs jól alátámasztva, a beton bedolgozás közben megemeli vagy megdönti. A rács ilyenkor nem kerül egy síkba a burkolattal,
• vékony betonréteg a cső felett: a csövet megfelelő vastagságú aljzatbetonnak kell takarnia, általában 4 cm körülinek, különben repedések jelenhetnek meg,
• merev vagy szivárgó csatlakozás a lefolyóhoz: szagot és víz alatti nedvességet okoz az aljzatban,
• kihagyott szalagok vagy egyetlen vékony szigetelőréteg: a vízszigetelésen spórolni a legdrágább, mert a javítás a burkolat bontásával jár,
• burkolás vízpróba nélkül: a hibát ilyenkor csak a kész fürdőszobában lehet keresni.

Átvételkor érdemes ezeket a pontokat még burkolás előtt végignézni, majd a végén újra:

• a folyóka felső éle a leendő burkolat magasságában van, és vízszintes,
• a folyóka benyomásra nem mozdul, és körülötte nincsenek üregek,
• a kiöntött víz egyenletesen elfolyik, és nem maradnak tócsák a zuhanyzóban,
• a lefolyócsatlakozást betonozás előtt kipróbálták, és nem csöpögött,
• az aljzatbeton a folyóka körül nem repedt,
• a szigetelés két rétegben készült, szalagokkal a sarkokban és a folyóka körül,
• a vízzel elárasztásos próba a burkolás előtt megtörtént,
• a bűzelzáró a helyén van, és a lefolyóból nem jön csatornaszag,
• a rács és a szifon kivehető tisztításhoz,
• megvan a folyóka szerelési útmutatója és műszaki adatlapja, ha reklamálni kellene.